Árnyék és fény. Árnyék nincsen fény nélkül, de fordítva ez már nem igaz. Ha megengeditek, most egy kicsit játszanék a fény-árnyék, illetve a személy és az árnyéka gondolatokkal szabadon.
Nem is olyan régen láttam a méltán híres, sokat emlegetett, de soha meg nem tekintett filmet, aminek japán címe, hogy Kagemusha. Én csak az angol címre tudok támaszkodni a cím jelentését illetően, ami annyit tesz: Árnyék harcos. Aki esetleg nálam jobban tud japánul, az kommentben írja meg, hogy jó-e az angol-magyar cím, vagy azért az eredetinek van-e valamiféle finom árnyalt jelentése! Köszönöm!
Szóval a film nem túl pörgős. Nincsenek benne óriási kardozások, a harci jelenetek elnagyoltak. A lényeg nem is ez, hanem hogy az egyik nagy hadúr egyszer csak halálos sebet kap, s megbízza legjobb embereit (családtagjait is) - tartsák még fenn annak látszatát, hogy még él, kerek 3 évig. Ja, és ne mozduljanak ki a területükről, ne támadjanak, csak védekezzenek, ha kell. Mindenki megfogadja és szereznek egy hasonmást, aki eljátssza a szerepet. Minden tökéletesen alakul. Ám szépen lassan kiderül, hogy gyakorlatilag mindenki ettől a hadúrtól szenved, még halálában is. Eddig az árnyékai voltak, most, hogy nincsen többé, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Eddig az volt a baj, hogy háttérbe voltak szorítva, most azonban ötletük sincs (vagy csak rossz ötletük van) arra nézve, hogyan legyen tovább. Nem tudnak a tanácsa nélkül jó döntést hozni. A szelleme ott kísért állandóan az emberei között. Amikor pedig már nem titkolhatják tovább: meghalt a vezér, akkor támadást indítanak az elhunyt vezér akarata ellenére, s mind egy szálig el is hullanak a csatában. Bár a vezér nem volt egy kedves ember, de vezér volt, s az árnyékainak nem sikerült a vezér fölé nőni. Nem lehet nagyobb a szolga az uránál, bármilyen ura is volt.
Ezek után felteszem magamnak a kérdést: talán többet tudok tenni a Mester árnyékaként, mint ő, aki maga a fény? Vajon tudok-e árnyékként, a fény nélkül jól látni, s bölcs döntéseket hozni életemre nézve? Vajon hallgatok-e a meghalt és feltámadt Úr szavára? Lehetek-e, mint szolga, nagyobb az Uramnál, fölé nőhetek-e? Nyilvánvaló a válasz: nem. Mégis folyton próbálkozom ilyesmivel, s folyton elbukom. Ilyenkor pedig siránkozom, hogy nem sikerült… csak hát a Világosságot meg sem kérdeztem: jó lesz-e úgy? Azt hiszem, jó a Mester árnyékának lenni, vagy épp a Mester árnyékában lenni.
Sokkal jobb, mint mondjuk apáméban. Az embernek az apja árnyékában élni sokszor fáj. Úgy érzi, az nem önmaga, aminek mások tartják, az apja alapján. Ez még talán igaz is, de egyre inkább azt hiszem – nem kell harcolnom, hogy kitörjek: bizonyos szempontból az árnyékában is kell, maradjak. Én leszek mindig a fiú, ő pedig mindig az apa. De nem gondolom, hogy ugyanolyan alakot kell felvennem ettől, mint amilyen ő. Lesznek hasonlóságok és különbségek. A kérdés az – el tudom-e fogadni, hogy vannak hasonlóságok, vagy csak mindenáron különbözni akarok, hogy engem is észrevegyenek, s engem ítéljenek, ne az apámat bennem? Persze, az árnyékból kilépni részlegesen sem egyszerű, s nem egyszerű elfogadni: valamikor én csak árnyék vagyok, például a Mester mellett.
Fény és árnyék: azt hiszem, ez a téma még nem lesz lezárva egy ideig.
Csatlakozz!
