jan 20 2009

Kiáltás a halhatatlanság után...

Az Ácsi Református Gyülekezetnek nem is olyan régen volt egy nagy tudású lelkipásztora, Körmendi Lajos. A gyülekezet még emlékszik rá, nem is tud mást tenni, rengeteg ember életére hatással volt, a személye, igehirdetései, élet-látása. És mindezt úgy érte el, hogy nem alkalmazott trükköket, nem volt hatásvadász, sem olcsóvá nem lett szavai között az Üzenet. Egyszerűen hiteles volt. Gondolatai átvehetők, mégis mélyek. Egy szilánkot mutatunk most meg a hosszú évtizedek szolgálatából...


 

 Gondold meg, mit ér az életem,
milyen mulandónak teremtettél minden embert!
Zsoltárok 89,48

  Úgy tudnám jellemezni ezt a verset, mint a Biblia legrégibb kiáltását a halhatatlanság után. Különös kiáltás. Nem az ösztönön alapszik, nem is a józan meggondoláson. Nem csupán az élet utáni vágyat fejezi ki, nem is pusztán a haláltól való félelem szülötte. Nem valami új környezet utáni vágy teremtette. Eredete a gazdaságosság szellemében, a tékozlás elleni küzdelemben van. A zsoltáríróra ránehezedik az emberi élet tartamának elégtelensége. Nem gondolja, hogy az élet nem elég a szórakozásra. Az öröm mindig rövid lélegzetű. Arra gondol, hogy az élet túl rövid a rá kiszabott feladatokra. A szőlőmunkást látja maga előtt, akinek el kell végezni egy bizonyos munkát, de úgy találja, hogy a kiszabott munka nem fér el egy nap keretei között. Azt mondja: „Mit akart a szőlőmunkás Ura ezzel a munka és idő közötti aránytalansággal, bizonyosan úgy tervezte, hogy a munka belenyúlik a másik napba is.”

Lássuk meg, hogy a zsoltáríró kiáltása, minden idők legmélyebbről jövő hangja. Ami bennünk a jövendő utáni vágy, azt nem ennek a világnak a nyomorúsága szüli bennünk, hanem ennek a világnak a hiábavalósága. A zsoltáríróval együtt mondjuk: „Mily semmire teremtetted Te mind az embernek fiait- miért adtál nekik rendelkezést a munkára, amely semmiképpen nem arányos az élettel, amelyet e földön engedélyeztél nekik?” Úgy érezzük, mintha több bútort kellene beraknunk a házba, mint amennyit el tudunk helyezni. Végtelen, korlátlan aspirációink vannak, és csak egy órát élünk e világon. Örökké tartó szerelemmel lelkesedünk, és az sohasem ér bele a nyárba. Az a parancsunk, hogy nemzedékek számára dolgozzunk, és a mi életünk csak hetven esztendő. Az élet túl rövid nekünk. Nem rövid a méh számára, aki befejezi őszre a méhpalotáját. Nem rövid a kismadárnak sem, mert el tudja dalolni dalát. De nagyon rövid az ember számára, aki nem valósította meg álmait, nem dalolta el dalait, és aki munkáját épphogy megkezdte a földön. 

Azért óh Uram, tudom, hogy nem ez az én célom. Te olyan erőkkel szereltél fel engem, amelyeket nem tudok ezen a földön kihasználni. A múlandó kis bogárról beszélek. De ha ez az élet volna minden, a méhecske nem volna olyan múlandó, mint én. A rovar befejezi a munkát, amelyet rábíztál. Az én hajlékom befejezetlen marad. De éppen ez a befejezetlenség tesz reménykedővé. Te nem azért adtál nekem erőket, hogy azokat elpazaroljam, hanem mert holnap folytattatni akarod velem a munkát. Nem a félelem kiáltat Hozzád, hanem az igazságérzet, a Te igazságodnak megvallása. Ha a föld kielégítené minden szükségemet, elfogadnám a halál napját. De a föld nem felel lelkem kiáltására, Tőled várok feleletet. Bizonyára várnak valahol a válaszok szívem leveleire. Vigyázz rám, hogy ne gondoljam azt, hogy hiábavalóságra teremtettél engem.

Körmendi Lajos, Ács


A bejegyzés trackback címe:

https://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr75891724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása