Jubilál a MorFONdír, immáron a harmincadik bejegyzés írom. Ennek örömére egy mesét osztok meg veletek, melyet a valóság írt.
Állam és egyház furcsa kapcsolata, avagy hogyan néz szembe egy pap bácsi a bürokrácia hatalmas útvesztőjével
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pap bácsi. Kicsi faluban éldegélt egy még kisebb gyülekezet lelkészeként. Mivel a kicsi falu még kisebb gyülekezete anyagi gondokkal küzdött, gondolt egyet pap bácsi és megtanult pályázatokat írni, alapítványt létrehozni. Megtanulta a furcsa jogi kifejezéseket, beleásta magát a törvényekbe, határozatokba, szabályzatokba, egyszóval kikupálta magát. Létre is hozta az alapítványt a kicsi gyülekezetnek, és írta rendületlenül a pályázatokat. Minden szépen ment is volna, ha a bürokrácia nem állít szinte áthatolhatatlan akadályt pap bácsink elé. Történt ugyanis, hogy egyre több alkalommal kértek tőle alapító okiratot. Vakarta a fejét pap bácsi, de ilyet nem tudott adni. Ment az espereshez, püspökhöz, akár még a pápáig is elment volna, ha nem lett volna protestáns. Minden egyházi főméltóság csak a vállátt vonogatta, s azt mondta, olyan biza nekünk nincs. Így azonban baja volt az alapítvány körül, nem tudott beadni pályázatokat, s egyszerre igen elkeseredett, s erősen mérges lett. Egyszer aztán, mikor egy mit sem sejtő kis hivatalnok esmént kérte az alapító okiratot, pap bácsinkat elöntötte a méreg, s eme felkiáltással csapta rongyosra olvasott Bibliáját az asztalra: "Református Egyházunk közel ötszáz éve létzik, hol volt maga, meg a bürokrácia akkor?! Amúgy meg az alapító okirat itt van, keresse ki a Máté 28, 18-20-at!" Mivel nem volt egy evangelizátor alkat, nem olvasta fel a meglepett hivatalnoknak a jézusi igéket, hanem felkapta a Bibliáját és elviharzott. Pap bácsinkat azóta a bürokrácia békén hagyja, nem kér alapító okiratot, s azóta is boldogan írja a pályázatokat kicsiny faluja még kisebb gyülekezetének. Ha nem hiszed, kérdezd meg a saját pap bácsidat!
Csatlakozz!
