Néhány napja agypusztító tevékenységbe keztem, leültem a tv elé. Némi csatorna-pásztázás után ráakadtam a legújabb népbutító műsorra.
Az igazság ára. Jakupcsek Gabriella beszélget a játékossal, aki kényelmetlenül feszeng a magas bárszéken. A színen nincs más csak ő és a műsorvezető. Az adott igen személyes kérdésen gondolkozik, aztán bátortalanul válaszol. A vele szemben ülő családtagjai minden válasz után hozzászólnak. Az első percben valami furi kibeszélő sónak tűnt, de amint megpillantottam a háttérben a milliós nagyságrendű összegeket jelző táblát, már leesett a tantusz. Itten, kérem szépen nem családgondozás, terápia, lélekgyógyítás, kapcsolatok rendezése folyik. Minél nagyobb összegért minél kényelmetlenebb magánéleti kérdés, amire a választ bele kell mondanod a családtagjaid, no meg az ország szemébe. Néha negem is elkap egy-egy őszinteségi roham, és mélyen elbeszélgetek szeretteimmel kényes kérdésekről is, de csak velük. És ingyen. Mert mindennél többet ér a problémák rendezése, és a családi béke.
Kedves játékosunk szűköl és nyüszít némán, arcizma rángatózik, de bevállalja a következőt is, mert az már biza kétmillió buznyákot jelent! Én meg borzadva figyelem, hogy még azt is elmondja, amire nem vagyok kiváncsi. És persze az egész úgy van beállítva, hogy most neki milyen jó, meg megható, meg ez kell, meg ők legalább őszinték. Mindeközben családokat, embereket tesz tönkre a műsor. Mindent a nézettségért!
Nem mondtam újat. Egyes politikusok már kiabálnak, az ORTT vizsgálódik. Én azonban nem a jogok sértése miatt aggódom, hanem a játékosokat féltem. Mert maguk alatt vágják a fát. Nem elég, hogy terheltek a kapcsolatok, nem elég, hogy betegek a családok, tegyünk rá még egy lapáttal, és hitessük el, hogy nekik ez jó, ez kell, sőt még pénzt is kapnak érte. A hülyének is megéri! És persze ezt vetélkedőnek sem lehet nevezni. Mert ehhez nem kell agy, ehhez épp a gondolkodáshoz szükséges szürkeállomány akkut hiányára van szükség. Már sajnálom, hogy belenéztem, mert a nézettséget ezzel is növeltem.
Az igazság ára. Jakupcsek Gabriella beszélget a játékossal, aki kényelmetlenül feszeng a magas bárszéken. A színen nincs más csak ő és a műsorvezető. Az adott igen személyes kérdésen gondolkozik, aztán bátortalanul válaszol. A vele szemben ülő családtagjai minden válasz után hozzászólnak. Az első percben valami furi kibeszélő sónak tűnt, de amint megpillantottam a háttérben a milliós nagyságrendű összegeket jelző táblát, már leesett a tantusz. Itten, kérem szépen nem családgondozás, terápia, lélekgyógyítás, kapcsolatok rendezése folyik. Minél nagyobb összegért minél kényelmetlenebb magánéleti kérdés, amire a választ bele kell mondanod a családtagjaid, no meg az ország szemébe. Néha negem is elkap egy-egy őszinteségi roham, és mélyen elbeszélgetek szeretteimmel kényes kérdésekről is, de csak velük. És ingyen. Mert mindennél többet ér a problémák rendezése, és a családi béke.
Kedves játékosunk szűköl és nyüszít némán, arcizma rángatózik, de bevállalja a következőt is, mert az már biza kétmillió buznyákot jelent! Én meg borzadva figyelem, hogy még azt is elmondja, amire nem vagyok kiváncsi. És persze az egész úgy van beállítva, hogy most neki milyen jó, meg megható, meg ez kell, meg ők legalább őszinték. Mindeközben családokat, embereket tesz tönkre a műsor. Mindent a nézettségért!
Nem mondtam újat. Egyes politikusok már kiabálnak, az ORTT vizsgálódik. Én azonban nem a jogok sértése miatt aggódom, hanem a játékosokat féltem. Mert maguk alatt vágják a fát. Nem elég, hogy terheltek a kapcsolatok, nem elég, hogy betegek a családok, tegyünk rá még egy lapáttal, és hitessük el, hogy nekik ez jó, ez kell, sőt még pénzt is kapnak érte. A hülyének is megéri! És persze ezt vetélkedőnek sem lehet nevezni. Mert ehhez nem kell agy, ehhez épp a gondolkodáshoz szükséges szürkeállomány akkut hiányára van szükség. Már sajnálom, hogy belenéztem, mert a nézettséget ezzel is növeltem.
Csatlakozz!
