ápr 02 2008

Szavak, amiket nem használok 1. - "Nagyon kedvellek!"

- Oh, Jack, olyan jó, hogy látlak. - fordul oda Kate az ajtón betoppant férfihoz.
- Kate, én ezt nem bírom tovább...
- Csssss! - tette az ujját a nő Jack szájára, majd közelebb húzódott. - Nekem is elegem van ebből... Pontot kell tenni a dolog végére.
- Kate, el kell mondanom, nehéz ez, ismersz, de komolyan! Azt hiszem nagyon kedvellek!
Kate odabújik Jack-hez.
- Én is. Én is kedvellek.

Nem magával a ténnyel van problémám... Van akinek szép az, amikor az amerikai sorozatban a férfi és a nő - akik már huszonnyolc epizód óta egymást kerülgetik, nekik drukkol az egész világ - egymás karjába omlik, az eleddig agyonizgulós közönség halk sóhajának közepette. Ezzel nincs baj - kell a zord hétköznapokban egy kis érzelmi görcsoldás.
Nem. Nekem a gyávasággal van problémám. Korunk gyávaságával, a globális gyávasággal, ami kerüli azokat a fogalmakat, tetteket, melyek egyértelműek, amikkel döntés jár együtt. A hamis függetlenség gyávaságával van bajom.
Úgy tűnik, már nem szabad kimondani, hogy ájlávjú. Mert a láv, az ugye, egy fura érzésköteg. A szerelemben, ugyebár, sok minden benne van: a vágy, a másik egyetlenségének és egyediségének élménye (V. E. Frankl), az, hogy a másik kiemelkedik az összes többi nő/férfi közül, az, hogy minél többet akarok vele lenni, minél többet akarok adni neki. A szerelem - normális esetben - együtt jár a hűségel, elköteleződésel, felelősséggel. Döntök. Oda teszem teljes valómat.
Csakhogy. Manapság nem trendi dönteni. "Szabad vagyok, nem hagyom, hogy más befolyásoljon, nem akarom, hogy bezárjon." Nálamnál okosabb emberek úgy írták ezt le: identitásdiffúzió. Ki vagyok, mit akarok, kivel akarom? - ejj, ráérek arra még... Persze, ha ezt egy 14 éves szájából hallom, rendben van, keresi magát, így van rendjén. De amikor egy 25/35/45/55 stb. éves ember mondja, szingli/trendi/modern módon meg is ideologizálva saját döntésképtelenségét, gyávaságát, na az ijesztő.
És ezt segíti ez az új "kedvellek" divat. Én is kedvelem - a tavaszi reggelt, amikor már végre korábban süt a nap, a jó csokifagyit, a pörköltet nokedlival, a kordbársonynadrágot... De a nőt, akit kiválasztok, azt szeretem. Nem csak kedvelem, nemcsak használom, nemcsak jól érzem magam vele egy ideig.
Az is igaz, persze, hogy az amcsi filmekben elrebegett ájlávjúk gigantikus részének köze sem volt a valódi szerelemhez, talán azt is mondhatná valaki, hogy ez így őszintébb.
De van egy félelmem. A tv előtt szocializálódó népek előbb-utóbb átveszik ezt is: kedvellek. Mert ehhez nem kell fellelősséget vállani, nem kell bátornak lenni. Nem kell dönteni. Csupán izlés dolga, meg vágyé. Lecserélhető. És ez már tényleg ilyesztő lesz...

Ui.:
A református házassági eskü így kezdődik

Én XY, esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy NN-t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem,...


Elég rossz lenne: Én XY ... NN-t ... kedvelem. Nem?



A bejegyzés trackback címe:

http://preka.blog.hu/api/trackback/id/tr30407747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Joe Pass · http://vegyes.blog.hu 2008.04.23. 09:50:01

i_J_esztő, ha kérhetném... :)

(tudom, nem erdemi hozzaszolas...) }:D

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2008.04.23. 11:04:45

ÁÁÁÁÁÁ! Köszönöm, javítom, nem fordul elő még egyszer! :)