Prológus. Nincs nagyobb bűn, mint meglopni egy gyermek bizalmát... És nincs nehezebb út, mint felnőttként visszakapni azt.
Zarándokének.
Akik az ÚRban bíznak,
olyanok, mint a Sion hegye,
amely nem inog, hanem örökre megáll.
Jeruzsálemet hegyek fogják körül,
népét pedig az ÚR karolja át
most és mindörökké.
Mertnem maradhat a bűnösök uralma
az igazak örökségén,
nehogy az igazak is
álnokságra vetemedjenek.
Tégy jót URam, a jókkal,
az igaz szívűekkel!
A görbe útra térőket pedig
juttassa az Úr a gonosztevők sorsára!
Békesség legyen Izráelben.
Akiket átkarol az Isten, azok tényleg biztonságban vannak. Isten ölelése biztonságot ad, körülvesz minket. Mint a szent várost a hegyek! Csak engednünk kell. Felszámolni az illúziókat és megengedni, hogy átöleljen az Isten. Már régóta várja. Már régóta kéri. Már mindent elrendezett. Az Atya kint áll, és figyeli, mikor ér haza az elveszett (mindenét elvesztett), kisemmizett gyermek.
Megloptak. De helyette nagyobbat kaptunk. Akiket átkarol az Isten, újra elkezdhetik tanulni, amit a legkisebbek ismernek. Minden gyermek tudományát, a bizalmat.